Ígéret

Ígérem nem zavarlak többé, s most elmegyek.

Egy lány félre áll utadból és nem lesz többé a tied.

Szemed csillogósan látom, vártad már ezt úgy hiszem,

Meg kellett volna tenni régen, de mindent legyőz a szerelem.

Gondolkoztam mit is tegyek, mit csináljak nélküled?

Mi lesz a cél ha már nem leszel?

De mégis menj ha menned kell!

Ne gondolj arra soha többé, hogy könnyen búcsúztam el!

Tudom már késő, elvesztettelek, s nem jössz vissza sohasem.

Arcod még most is látom, nem szóltál csak elmentél csendesen.

Valaki téged biztos szeret, valaki boldog ha melletted lehet,

valaki szemében érted könny csurog, s tudd meg ez a valaki én vagyok!

Mondd miért van az, hogy mindig azt szeretjük, aki hűtlen, aki mást szeret?

Miért van az, hogy szívesen várjuk, pedig tudjuk rajtunk jót nevet?

Miért van az hogy könnyet ejtünk ha a múlt emléke énekel?

Bár találhat szebbet, jobbat lelkünk, de azt az egyet sohasem feledjük.

Elhatároztam hogy elfelejtem, s próbálom feledni,

De ha meglátom úgy érzem, ő csak az édes, ő csak az igazi.

Megfogod látni köztünk minden véget ér ha múlnak az évek, s láthatod ki volt az ki igazán szeretett téged!

Elmentél tőlem, és én hagytam hogy menj csak el,

Hiába lett volna minden ki menni akar azt hagyni kell!

Mosolygott rám az arcod, de mögé már senki sem néz.

Ha most megkérdezné valaki mit jelent ez nekem?

Egy pillanatba zavarba jönnék, s nem tudnék felelni hirtelen,

Csak nagy sokára mondanám, semmiség csupán: Múló Szerelem!!!

S nem veszi észre senki sem, hogy könnyes lett a szemem.

Kacagva búcsúzom, de a hangom már remeg.

Mosolygok az utca sarkáig, de aztán elfordulok, a könnyem csurog.

Ha most megkérdezné valaki mit jelent ez nekem?

Lehajtott fejjel csak ennyit mondanék: "Semmiség csupán az életem!"