Garai Gábor:Ha a szerelem elhagyott..

Mert ha a szerelem elhagyott,
kipattogzik arcodon vékony
fehér rétegben a védtelenség,
mint omló falon a salétrom;

mert ha a szerelem elhagyott,
csak loholsz az utcán szorongva,
elbűvöl s nyomban megaláz
minden parázna szoknya;

és nyelved száraz kőporban forog,
ha elalszol,kifoszt az álom,
ébren lábaid fércen rángatod;
parázson jársz,parázson..

És takaródig felperzselődsz;
tagjaid hamukánt elomolnak,
mozdulataidról az otthonosság
arany páncélja leolvad.

Vad fogaid élesen összeverődnek,
tekinteted röpte kileng,és
míg kívül a forróság emészt,
belülről ráz a didergés..

Mert,ha megcsal,ha elhagy a kedves,
azt elviselheted még,
de jaj,ha veszni hagyod a magad
érette való szerelmét!

Mert minden idegen lesz neked akkor,
s kipattogzik arcodon vékiny
fehér rétegben a védtelenség,
mint omló falon a salétrom.

Futnál - menedékül a megkövült közöny
nyirkos barlangjai várnak:
tartózkodhatsz melegedni magadba,
mint bundájába az állat. -

Hát ezért vagy inkább hű,keserűn is,
nem ereszted az elveszítetett;
körömmel ezért behegedt sebeid
újra csak újra kikezded.

S élsz felelősen,mint a sebesült harcos:
ki bevégzi naponta,mit rendel a nap,
míg izmai közt bolyong a szilánk,mely
végül szívedbe szalad.