Ahogy az arcát megláttam, megdöbbentem - annyira elgyötört, majdhogynem fájdalmas volt, és olyan hihetetlenül vad és gyönyörű, hogy megint fellobbant bennem a vágy, hogy megérintsem. A búcsúszavak a torkomon akadtak.

Nehéz dolog lehet apának lenni: örökösen rettegsz, hogy a lányod összejön egy fiúval, aki tetszik neki, de attól is, hogy nem talál senkit.

Ha csak eszembe jutott a hangja, a hipnotikus pillantása, mágneses vonzereje, akkor semmi mást nem akartam, csak vele lenni, most mindjárt. Még akkor is, ha... de erre nem akartam gondolni. Legalábbis nem itt, egymagamban.

Az igazán kínos mindig az volt, amikor döntenem kellett, ez okozta mindig a legnagyobb kínszenvedést. Viszont amint meghoztam a döntést, attól kezdve nem haboztam többet, hanem egyszerűen csak véghez vittem, amit elhatároztam - és rendszerint hatalmas kő esett le a szívemről, hogy már minden eldőlt.

"Ha az élet valóra váltja legmerészebb álmodat, akkor nincs mit megbánnod, ha ez az álom aztán véget ér."

"Nem tudom, meddig ültünk ott mozdulatlanul. Talán órákig. Végül a pulzusom lenyugodott, de Edward nem moccant, szótlanul tartott a karjában. Tudtam, hogy bármelyik pillanatban túl sok lehet neki ez az egész, és akkor az én életemnek vége – olyan gyorsan, hogy talán észre sem veszem. És mégsem féltem. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy átölel."

Ott van például (...) a féltékenység. Százezer könyvben olvastam róla, láttam, amint a színészek eljátsszák ezer különböző színdarabban és filmben. Azt hittem, erről az érzésről mindent tudok, amit tudni lehet. De egészen megdöbbentett.

- "Kérlek, árulj el csak egy teóriát." - a szemei még mindig parázslottak.- "Ööö, szóval, megmart egy radioaktív pók?" - ő is hipnotizőr volt? Vagy csak reménytelen voltam?- "Ez nem olyan kreatív." - gúnyolódott.- "Sajnálom, csak ezzel szolgálhatok." - mondtam, sértődve.- "Még csak nem is jársz közel." - kötekedett.- "Nincsenek pókok?"- "Nincsenek."- "És semmi radioaktivitás?"- "Semmi."- "Áh" - sóhajtottam.
- "A kriptonit sem zavar" - nevetett. (Edward és Bella)
 
- "És az oroszlán beleszeretett a bárányba..." - mormogta. Elnéztem, elrejtve a szemeimet, ahogy megborzongtam az izgalomtól. - "Milyen hülye bárány." - sóhajtottam. - "Milyen beteg, mazoista oroszlán." (Edward és Bella)

- "Hozd a bilincseket - a rabod vagyok." (Edward)

- "Ha álmodhatnék, akkor rólad álmodnék. És nem szégyellném." (Edward)

- "Ha már úgyis a pokolba kell mennem, akkor legalább csináljam rendesen." (Edward)

- "Azon gondolkoztam, amíg futottam..." - megállt.- "Remélem, hogy ne menjünk neki egy fának."- "Butus Bella." - kuncogott. - "A futás nekem ösztönös. Nem valami olyasmi, amin gondolkoznom kell."- "Felvágós." - suttogtam újra. (Edward és Bella)