"A magányosokból lesznek a költők.Azokból,akiket nem értenek meg;vagy akik nem értik,hogy miért van úgy,ahogy van.Akik bár próbálnak alkalmazkodni,de rájönnek,ha belenyugszanak a dolgokba,ha beleolvadnak a körforgásba,lelkileg silánnyá válnak.Ők azok,akiknek ha elég elszántságuk lenne,ami rossz,ami közhely,azt mind-mind megváltoztathatnák.De senki nem érti őket.Vagy ha igen,akkor is csak a felszínt,a külcsínt veszik észre."Milyen szépen rímel! Igazi mestermunka!"És a lényeg nem ez.Mert a kívülállók nem látnak a mélyére.Nem értik,mit is akart mondani,nem tudják felfogni,hogy ami azt a verset ihlette,az mekkora érzés,legyen az öröm,vagy épp mérhetetlen bánat.Az igazi költők azok,akik észreveszik az élet apró dolgait,a világ cseppnyi rezdüléseit.Csak sajnos kevesen vannak,akik valóban ilyenek.S ha vannak is,még kevesebben vállalják fel azt, amit tesznek,amit működtetnek.Mert ez a világ nem az ilyen érzékeny lelkűek számára van berendezkedve.S ezt mindnyájan tudjuk.Csak rajtunk múlik,hogy szembeszállunk-e ezzel,vagy szép lassan,észrevétlenül és akaratlanul belesüllyedünk a felszínbe,a közhelybe,és mindabba,ami körülölel minket."