"Azt hiszem,minden ember életében van egy pont,amikor döntenie kell.Ha rosszul dönt, nincs visszaút.Sokáig azt hittem,hogy másokat hibáztathatok azért,ami velem történt.A hibáktól azt mondják,hogy az ember jobbá válik.Ez talán igaz is.De minden hiba elvesz egy darabot az emberből.A hibákat nem lehet jóvá tenni.Örökké velünk maradnak,hogy emlékeztessenek a múltra.Egy bocsánat,vagy egy elnézést jöhet szívből,de ez csupán szó.Azt hisszük,hogy ha megkapjuk,amire várunk,hogy ne haragudj,minden jobb lesz.De a szó nem fedi el a sebeket;Minden bocsánat egy újabb halál,amelyet a léleknek kell átélnie.Megbántottak.Százszor,talán ezerszer is.De a legjobban az fájt,amikor bocsánatot kértek.Tudtam,hogy megölik vele a lelkemet.Nem a megbántás fájt,mert azt elfelejti az ember.Talán hónapok,vagy évek kellenek hozzá,vagy talán csak egy pillanat,de elfelejti.De a bocsánatkérés már azt jelenti,hogy ott, abban a pillanatban,amikor kimondta,vagy megtette,amit mondott,vagy amit tett,őszinte volt.Ott,abban a pillanatban tényleg úgy gondolta,vagy úgy érezte.Ha tehetném,én is úgy élném az életem,hogy sose kelljen megbántanom mást.Mert bár feloldozást nyerhetünk azzal,hogy megbocsátanak,de azt a halott lélekdarabot már semmi nem támaszthatja fel.Senki nem érdemli meg,hogy megöljék a lelkét,hisz anélkül a szíve halott.S szív nélkül,hogy éljük túl az életet?"