idézetek.versek.smsek.
[Menü.]
     
[IsmeretlenVersek.]
     
[IsmertVersek.]
     
[Gondolatok.]
     
[Képecske.]


     
[Hét.]

Ködös májusi éjszakán


Történetünk kezdődik egy májusi éjszakán, mikor megismerkedett egymással egy fiú és egy lány. Moziból igyekeztek haza éppen, már átölelkezve és kéz a kézben. Elmúlt egy év, mint a pillanat, gyakran adtak egymásnak forró csókokat. A lány a fiút nem vette komolyan, ezért a fiú szívében örök félelem van. Attól fél, hogy elveszti a lányt, kit úgy kíván, s a szíve, hogy imád. Beteljesült a sorsa egy ködös délután, mikor mást ölelgetett az a szép lány. Az egész teste lángolt, s az arca piroslott. Odament a lányhoz, vígan köszöntötte, senki sem tudta, ez az utolsó beszéde. Mikor hazaért, lerogyott a székre, egy lapot vett elő, s ezt írni kezdte:

       „Azt hittem szerettél egyetlen virágom,
        te voltál mindenem ezen a világon.
         De te már nem vagy, könnyen másé lettél.
         Szerencsétlen vagyok, s az ilyen minek él?
         Meghalok inkább, mert nem bírom már,
         A két ölelő karod más fiúra vár.
         Búcsúzom tőled az Isten áldjon meg.
         Te e világon maradsz, én elmegyek.
         Az én szívem téged soha nem feledett.
         Gondolj rám néha, ki téged szeretett.
         Szeretlek most is, bár nem sokáig élek,
         Mire olvasod ezt, nem lesz bennem lélek!"

Mikor ezt leírta, borítékba tette, örült a mának, s a múltat feledte. Boldogan ment a sírba, a halálba, pedig tudta, hogy nem jön vissza. A fiú egész közel ment a folyópartra, s belevetette magát a zúgó habokba. Megkapta a lány a fájdalmas levelet, s hullajtott érte fájó könnyeket. Elment a partra, a könnye csorgott. Felidézte magában a sok szép csókot. Átgondolta a régi szép időket, mikor a szíve egy fiúért égett. Nem tétovázott, a folyóba ugrott, s a lelke a mennybe szállt. Történetünk véget ért egy ködös májusi éjszakán, hol a sírban egymásé lett egy fiú és egy lány.

 

     
[Chat.]
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
     
[Bejelentkezés.]
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
[Idézet.]

Remélem egyszer megtudod majd, hogy többet jelentesz nekem, mint gondoltad volna.

     
[Smsek.]
     
[Idézetek.]
     
[Stephenie Meyer.]
     
[Történetek.]
     
[OnlineLátogatók.]
látotagó olvassa a lapot.
     
[Time.]
     
[Képecske2.]

 

 

     
[Linkek.]
     

Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal