Két világ közt

Kettévágott a fájdalom,
Mint éjfél az éjszakát,
Félig még itt vagyok,
Félig már odaát.

A szenvedés köztudott
Lelket emel,
Szabadulás annak,
Ki a test börtönében hever.

Szárnyam már próbálnám,
De a kínból még nem volt elég,
Az ember megedződik,
Vagy végleg elég.

Hogy mi lesz sorsom,
Szinte nem is érdekel,
Egyre vágyok már csak,
hogy a félútról el, el, el..